A beruházás ünnepélyes átadásán január 22-én Nádasdon Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter köszöntőjében kiemelte: "Ha igaz a mondás, amely szerint nincsenek véletlenek, akkor több mint szimbolikus, hogy éppen a Magyar Kultúra Napján állunk itt ezen örömteli esemény alkalmával. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon jegyezte le a Himnusz kéziratát, amikor éppen a "haza és haladás" programja indult útjára. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv hasonló értelemben, de más korban, szintén a haladás, a modernizáció jegyében jár el. Erre példa az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nemzeti Iskolafelújítási Programja, melynek keretében 2011-ig országosan 365, itt Vas megyében pedig 9 óvoda és iskola korszerűtlen épületének felújítása, bővítése valósul meg. A nádasdi óvoda és általános iskola korszerűsítését is több mint 187 millió forint uniós és kormányzati támogatás segítette."
Nyugat-Dunántúlon 2011-ig 26 óvoda és 21 iskola fejlesztésére nyílik lehetőség. Eddig 26 projekt kivitelezése kezdődött el, 4 pedig már átadásra is került, köztük ma, elsőként Vas megyében a Nádasd és Környéke Óvoda-és Iskolafenntartó Társulás által működtetett Széchenyi István Általános Művelődési Központ.
A többcélú intézmény mikrotérségi feladatot lát el, és nyolc település - Daraboshegy, Halogy, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Katafa, Nádasd, Őrimagyarósd és Szőce - együttesen tartja fenn önkormányzati társulás formájában.
A beruházás során az iskolai és óvodai részben műanyag ajtókat, ablakokat építettek be, kicserélték a tantermek padlóburkolatát, az épületeket akadálymentesítették. Az épületegyüttesben automatikus tűzjelző- és biztonsági rendszert építettek be, korszerűsítették a fűtési, vízellátási és a villamoshálózati rendszert is. Az iskola és a konyha összekötésének fenntartása, valamint az étterem külső programjainak szervezése érdekében új nyaktag épült. Az óvodában fejlesztőszobát alakítottak ki és felújították a tornatermet. Az intézmény udvarát parkosították, a diákok új játszóteret kaptak. A projekt keretében tartalmi fejlesztéshez szükséges eszközöket is beszereztek, úgymint tantermi-, és egyéb kiegészítő bútorokat, szemléltető, demonstrációs és készségfejlesztő eszközöket, technikai berendezéseket, udvari játékokat, sporteszközöket.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter sajtóirodája